Forgách Kastély Hotel Mándok

4644 Mándok, Szent István tér 9., Magyarország
Nagyon jó 110 értékelés
9.4
Reggeli az árban
  • Saját étterem
  • Wellness szolgáltatások
  • Légkondíconáló a szobában
  • WIFI a szobában
  • A szálláshely saját parkolóval rendelkezik
Év Szállása 2016 - Az Év Autentikus SzálláshelyeNyugalom, romantika, történelem, idill„Minden örömöm Mekkája” – írja a mándoki Forgách-kastélyban töltött napjaira visszaemlékezve Czóbel Minka költőnő a 19. század végén.Mándok Magyarország északkeleti szélén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye peremén fekszik.A Forgách Kastély 1750 körül épült, több mint kétszáz ötven éves múlttal rendelkezik. Az impozáns megjelenésű kastély késő barokk stílusban készült el, a kor divatos irányzatai szerint igényes homlokzati kialakítással, később eklektikus stílusban átformálták.A 18. század végétől a 20. század közepéig a korszerű Forgách-uradalom központja volt.A kastélyt Gróf Forgách Zsigmond emeltette, a 4 hektáros kert és annak gondozása pedig a Grófné szívügye volt, ennek köszönhetően gyönyörködhetünk még ma is többek között a két több mint 200 éves platánban, a méretes tulipánfában, a romantikus vadgesztenyesorban és fekete fenyőkben.Napjainkban a teljesen felújított impozáns épületben egyesül a varázslatos korhű hangulat, az előkelő patinás belső terek, a modernkori prémium szolgáltatásokkal.12 db különböző típusú, minden igényt kielégítő stílusos szobák (Superior, DeLuxe, Lakosztály) állnak a vendégek rendelkezésére.A kastélyszálló különálló díszterme kiváló lehetőséget nyújt esküvők, családi és céges rendezvények megrendezésére.A kastélyt körülölelő festői szépségű 4 hektáros árnyas ősfás parkban sétálva vagy kerékpározva a vendégek megcsodálhatják a természet temérdek szépségét.A friss levegő után a kényeztető wellness részleg (kültéri és beltéri medence hidromasszázs funkcióval, gőzkabin, finn-szauna, infraszauna, szolárium, jacuzzi oxygén terápiás funkcióval, sókabin, jégkút, dézsazuhany, masszázs, wellness bár, kültéri úszómedence, gyermekmedence, napozóágyak, napernyők és pool bár) tökéletesen ellazít, kikapcsol.A grófi életérzéshez az étteremben fenséges ízek párosulnak.A belső terek, a csillárok és a patinás, ám kényelmes bútorok együtt teremtenek korabeli hangulatot.A kastély luxus színvonalú kivitelezésben készült el, az itt megszállók valóban grófként illetve grófnőként érezhetik magukat.

A legnépszerűbb szolgáltatások

  • légkondicionáló
  • saját étterem
  • saját parkoló
  • ingyenes WiFi
  • wellnessközpont

Szabad helyek, árak

Válasszon dátumokat, hogy lássa a szabad helyeket és árakat ezen a szálláson

Forgách Kastély Hotel felszereltsége, szolgáltatásai

Árak megtekintése
Parkolás, utazás
Saját parkoló (ingyenes, 20 db, zárt, kamerával felügyelt)
Internet
Vezetékes internet a közösségi terekben, Wifi a közösségi terekben
Szabadidő, kikapcsolódás
Borkóstolás, Fitness (500 m távolságra), Foci (800 m távolságra), Kerékpárkölcsönzés (5 000 Ft/nap), Sportpálya (800 m távolságra), Vadászat (1000 m távolságra)
Wellness részleg, relaxáció
  • Masszázs (8 000 Ft - 16 000 Ft/alkalom, aromamasszázs, lávaköves masszázs, mézes masszázs, relaxmasszázs, svédmasszázs, talpmasszázs)
  • Derékmasszázs
  • Masszázsfúvóka
  • Ülőmasszázs
  • Ülő pezsgőpad
  • Finn szauna
  • Infraszauna
  • Gőzkamra
  • Bár a medencénél
  • Sókamra
  • Szolárium (600 Ft/perc)
  • Élménymedence (Beltéri 23-28 °C 130 cm)
  • Gőzfürdő (Beltéri)
  • Jacuzzi (Beltéri 36-37 °C)
  • Úszómedence (Kültéri szezonális 24-30 °C 130-170 cm)
  • Medence (1. Beltéri 23-28 °C 130 cm, 2. Kültéri szezonális 24-30 °C 130-170 cm)
Helyszín jellemzői
Bár, Kávézó, Széf, Akadálymentes, Kerthelyiség, Lift
Étkezés
Étkezési lehetőségek: Saját étterem, Legközelebbi nem saját étterem (600 m távolságra), Legközelebbi élelmiszer bolt (150 m távolságra) Konyha jellege a saját étteremben: Helyi specialitások, Magyaros, Mediterrán, Modern Speciális étrendek a saját étteremben: Gyerekmenü, Vegetáriánus étrend
Gyerekbarát szolgáltatások
Asztali etetőszék, Kiságy 4 éves korig a szállás ingyenes!
Ajándékok, ingyenes bekészítések
Welcome drink (alkoholos vagy alkoholmentes ital)

Fontos tudnivalók, házirend

Árak megtekintése
Bejelentkezés
14:00 - 19:00 Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
Kijelentkezés
11:00-ig
Beszélt nyelvek
Magyar, Német, Angol
Elfogadott pénznemek
USD ($) , HUF (Ft) , EUR (€)
Elfogadott kártyatípusok
MasterCard VISA Maestro
Visa Mastercard Maestro Applepay Googlepay
Idegenforgalmi adó
Az ár nem tartalmazza, mely 18 éves kor felett fizetendő, 300 Ft / fő / éj
Recepció
08:00 - 20:00
Wellness használat
09:00 - 21:00 A wellness részleget a szálloda vendégei ingyenesen használhatják.
NTAK regisztrációs szám
SZ19000779 - Hotel
Üzemeltető
"WORLD-TRANSIT" KFTTovábbi információk

Vendégértékelések

Tekintse meg a Forgách Kastély Hotel több száz valódi és részletes vendégértékelését a Szallas.hu vagy a Booking.com weboldalán. A Forgách Kastély Hotel 110 vendég értékelése alapján Nagyon jó, 9.4 pontot ért el a Szallas.hu pontrendszerén. A részletes értékelések megtekintéséhez kérjük kattintson az alábbi gombokra.

Forgách Kastély Hotel kapcsán felmerülő gyakori vendég kérdések

A Forgách Kastély Hotel milyen programokat kínál?
A Forgách Kastély Hotel a következő programokat / szolgáltatásokat kínálja (felár előfordulhat):
  • Borkóstolás, Fitness (500 m távolságra), Foci (800 m távolságra), Kerékpárkölcsönzés (5 000 Ft/nap), Sportpálya (800 m távolságra), Vadászat (1000 m távolságra)
  • Masszázs (8 000 Ft - 16 000 Ft/alkalom, aromamasszázs, lávaköves masszázs, mézes masszázs, relaxmasszázs, svédmasszázs, talpmasszázs)
  • Derékmasszázs
  • Masszázsfúvóka
  • Ülőmasszázs
  • Ülő pezsgőpad
  • Finn szauna
  • Infraszauna
  • Gőzkamra
  • Bár a medencénél
  • Sókamra
  • Szolárium (600 Ft/perc)
  • Élménymedence (Beltéri 23-28 °C 130 cm)
  • Gőzfürdő (Beltéri)
  • Jacuzzi (Beltéri 36-37 °C)
  • Úszómedence (Kültéri szezonális 24-30 °C 130-170 cm)
  • Medence (1. Beltéri 23-28 °C 130 cm, 2. Kültéri szezonális 24-30 °C 130-170 cm)
Mennyibe kerül egy éjszaka a Forgách Kastély Hotel szállodában?
A Forgách Kastély Hotel árai változóak, az aktuális árakhoz kérjük adja meg a dátumokat és tekintse meg az árakat.
A Forgách Kastély Hotel milyen be- és kijelentkezési időkkel dolgozik?
Bejelentkezés: 14:00 - 19:00 Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd! Kijelentkezés: 11:00-ig
A Forgách Kastély Hotel rendelkezik saját étteremmel?
Igen, a Forgách Kastély Hotel saját étteremmel rendelkezik.
Elérhető a vendégeknek jakuzzi / pezsgőfürdő a Forgách Kastély Hotel területén?
Igen, a Forgách Kastély Hotel rendelkezik jakuzzival.
Milyen típusú ételeket kínál a Forgách Kastély Hotel étterme?
A Forgách Kastély Hotel étterme a következő ételeket kínálja:
  • Étkezési lehetőségek: Saját étterem, Legközelebbi nem saját étterem (600 m távolságra), Legközelebbi élelmiszer bolt (150 m távolságra) Konyha jellege a saját étteremben: Helyi specialitások, Magyaros, Mediterrán, Modern Speciális étrendek a saját étteremben: Gyerekmenü, Vegetáriánus étrend
Milyen wellness szolgáltatásokat nyújt a Forgách Kastély Hotel?
A Forgách Kastély Hotel wellness szolgáltatásai:
  • Masszázs (8 000 Ft - 16 000 Ft/alkalom, aromamasszázs, lávaköves masszázs, mézes masszázs, relaxmasszázs, svédmasszázs, talpmasszázs)
  • Derékmasszázs
  • Masszázsfúvóka
  • Ülőmasszázs
  • Ülő pezsgőpad
  • Finn szauna
  • Infraszauna
  • Gőzkamra
  • Bár a medencénél
  • Sókamra
  • Szolárium (600 Ft/perc)
  • Élménymedence (Beltéri 23-28 °C 130 cm)
  • Gőzfürdő (Beltéri)
  • Jacuzzi (Beltéri 36-37 °C)
  • Úszómedence (Kültéri szezonális 24-30 °C 130-170 cm)
  • Medence (1. Beltéri 23-28 °C 130 cm, 2. Kültéri szezonális 24-30 °C 130-170 cm)
Gyermekbarát a Forgách Kastély Hotel?
Igen, a Forgách Kastély Hotel gyermekbarát szálláshely és bármilyen korú gyereket szívesen látnak.
Biztosít parkolási lehetőséget a Forgách Kastély Hotel?
Igen, a Forgách Kastély Hotel biztosít parkolási lehetőséget.
  • Saját parkoló (ingyenes, 20 db, zárt, kamerával felügyelt)
Lehet-e háziállatot vinni a Forgách Kastély Hotel területére?
Nem, a Forgách Kastély Hotel nem fogad háziállatokat.

Mándok környékén

A legnépszerűbb települések és szállások Mándok környékén.
Gyakori kérdések
Lehet-e közlekedni az autópályán matrica nélkül?
Nem. Aki érvényes autópálya-matrica nélkül hajthat fel a díjköteles útra, jogosulatlanul használja azt, és pótdíjat kell fizetnie. Ha valaki tévedésből hajtott fel a díjköteles úthálózatra, 60 percig van ideje megvásárolni a matricát. Ha a gépjármű a felhajtást követő 60 perc elteltével sem rendelkezik érvényes jogosultsággal, az pótdíjfizetési kötelezettséget von maga után.
Mennyi idő alatt kapom meg az autópálya matricát?
Szinte azonnal. A sikeres fizetést követően azonnal elküldjük Önnek autópálya matricáját.
Tévedésből felhajtottam az autópályára, megbüntetnek?
Azok, akik tévedésből hajtottak fel a díjköteles úthálózatra, a felhajtástól számítva legfeljebb 60 perc áll rendelkezésükre, hogy megvásárolják úthasználati jogosultságukat. Ha tehát időben észreveszi, hogy díjköteles autópályán halad, a legközelebbi pihenőn megállva vagy ha teheti, kérje meg utastársát, hogy vegye meg önnek online, regisztráció nélkül 1 perc alatt oldalunkon. Nagyon fontos, hogy csakis biztonságos helyen álljon meg, semmiképpen sem a leállósávban vagy vezetés közben kézben tartott mobiltelefonnal!
Mi a járműkategóriám?

D1 kategória Forgalmi engedély szerint a "J" mezőben található kód: "M1". Személyautók, legfeljebb 5+2 üléses és legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű gépjárművek, valamint ezek pótkocsival/utánfutóval alkotott járműszerelvényei tartoznak ide.

D1M motorkerékpár kategória A motorkerékpárok tartoznak ide. A motorkerékpárokra éves országos és éves megyei e-matrica a D1 díjkategóriának megfelelő árakon vásárolható meg.

D2 kategória Valamennyi olyan gépkocsi ide sorolandó, amely nem tartozik egyéb díjkategóriába és külön jogszabály alapján nem minősül útdíjköteles gépjárműnek. Forgalmi engedély szerint a "J" mezőben található kód lehet "M1", olyan személygépkocsi esetében, amely 7 személy szállításánál többre alkalmas, vagy lehet "N1", tehergépkocsi (legfeljebb 3,5 t össztömegig) esetében.

U kategória A D2 díjkategóriába tartozó járművek vontatmányai tartoznak ide. Forgalmi engedély szerint a "J" mezőben található kód "O1", legfeljebb 750 kg megengedett legnagyobb össztömegű pótkocsi/utánfutó esetén. A kód lehet "O2" 0,75-3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömegű pótkocsik/utánfutók esetében. Az U kategóriás matricát a pótkocsi forgalmi rendszámára kell megváltani.

A járműkategóriákat a forgalmi engedélyben található hatósági bejegyzés szerint alakították ki, így ha bizonytalanok vagyunk, elegendő elővenni a forgalmit. Az autópálya matrica kiválasztásához a járműkategória a mérvadó. Ezt a forgalmi engedélyben található. Fontos tudni, hogy az ülések száma nem a járműben látható ülések számát jelenti, hanem a forgalmi engedélyben, a "S.1." rovatban feltüntetett összes ülés számát (vezetővel együtt).

Fel kell ragasztani a matricát a szélvédőre?
Nem. A magyarországi autópályarendszer teljes mértékben elektronikus, ahogy a díjellenőrzés is, tehát a rendszer rendszámleolvasó kamerák segítségével állapítja meg, hogy az adott rendszámra váltottak-e úthasználati jogosultságot. Az e-mailben küldött visszaigazolást ettől függetlenül javasolt az érvényesség végét követően további 3 évig megőrizni.
Hogyan tudok fizetni?
Oldalunkon jelenleg bankkártyával tud fizetni. A fizetést a Stripe online biztonságos rendszere garantálja. Cégünk semmilyen kártyaadatot nem lát és nem kezel.
Mire figyeljek vásárlás után?
A jogosulatlan úthasználat elkerülése érdekében a vásárláskor mindig ellenőrizze az ellenőrző szelvényen a rendszámot, a felségjelet, a díjkategóriát és az érvényességi időt, ezzel számos kellemetlenségtől kímélheti meg magát!
Mi a különbség a megyei és a többi (heti, havi, éves) autópálya matrica között?
Az autópálya matricák időalapúak (a megyei matrica kivételével), azaz az érvényességi időn belül az egész ország díjköteles úthálózata használható velük. A megyei matrica területi alapú is, így annak érvényességi idején belül csak az adott megye úthálózata vehető igénybe. A megyei matrica a D1, D2, U és B2 díjkategóriák esetében vehető igénybe, tehát a motoros D1M kategória kivételt képez. A motorkerékpárokra éves országos és éves megyei e-matrica a D1 díjkategóriának megfelelő árakon vásárolható meg. Egy járműre több megyei e-matrica is vásárolható.
Hogyan kaphatok számlát a vásárlásról?
A vásárlás folyamán pipálja be, az „ÁFÁ-s számlát kérek” rubrikát és töltse ki a szükséges adatokat, rendszerünk pedig a sikeres fizetést követően automatikusan elküldi a számlát a vásárlásró
Mikor vegyem meg az autópálya matricát?
Az autópálya matricát mindig a díjköteles szakaszra való felhajtás előtt kell megvásárolni. Ezt ide kattintva megteheti. Könnyebbséget jelent egy szabály, amely azoknak a jóhiszemű úthasználóknak, akik tévedésből hajtottak fel a díjköteles úthálózatra, a felhajtástól számítva legfeljebb 60 percet biztosít, hogy megvásárolják úthasználati jogosultságukat. Ha a gépjármű a felhajtást követő 60 perc elteltével sem rendelkezik érvényes jogosultsággal, az pótdíjfizetési kötelezettséget von maga után.
Mikor érdemes éves országos autópálya matricát vásárolni?
Az éves országos matrica az összes magyarországi fizetős útszakaszon használható korlátozás nélkül. Amennyiben a heti, havi matricatípusokkal és a megyei matricákkal az éves költség meghaladja a 30.000 Ft-ot, akkor érdemes lehet éves országos matricát vásárolni. Éves matricával nem kell többet alternatív útvonalakat keresnie az autózáshoz, illetve garantáltan nem fogják megbüntetni jogosulatlan úthasználat miatt.
Lehet-e a kifizetett e-matricát módosítani vagy törölni?
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban lehetőség van az úthasználati jogosultságok visszavásárlására is, amihez be kell mutatni a gépjármű forgalmi engedélyét, valamint le kell adni a vásárláskor kapott ellenőrző szelvényt vagy be kell mutatni a nyugtázó értesítést. Ha az érvényességi idő már elkezdődött, akkor a visszavásárlás csak abban az esetben lehetséges, ha az adott járműre előbb megvásárolják az érvényességi idő kezdete és a visszavásárlás közötti időszakot lefedő rövidebb idejű jogosultságot. Megyei matrica visszavásárlására az érvényesség megkezdése után már nincs lehetőség így kérjük, figyelmesen adja meg az adatait a vásárláskor. Ha tévesen adta meg valamelyik adatot, akkor a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatán keresztül kezdeményezheti a korrekciót.

Telefonszám: +36 (36) 587-500
E-mail: [email protected]
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyintézői magyar nyelven 0-24 órában, angol nyelven minden nap, német nyelven hétköznap 8-16 óráig fogadják a hívásokat.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati szolgáltatásainak igénybevételéhez és a pótdíjhoz kapcsolódó ügyintézéshez a nem tulajdonosként vagy üzembentartóként eljáró magánszemélyeknek meghatalmazással kell rendelkezniük. A jogi személy nevében eljárók csak cégszerű meghatalmazás birtokában indíthatják az ügyintézést, az aláírásra jogosult személyeknek ehhez aláírási címpéldányra és cégkivonatra (másolatra) is szükségük van. A meghatalmazással kezdeményezett szolgáltatások vagy pótdíjhoz kapcsolódó ügyintézés esetén a meghatalmazott adatainak egyeztetése céljából személyazonosító okmányok bemutatására is szükség van. A szolgáltatások általános forgalmi adót tartalmazó díja egységesen 1470 Ft. Ha az ügyintézés ugyanazon jármű vonatkozásában történik és több, a járműre ugyanazon vásárlási esemény során beszerzett jogosultságot érint, a szolgáltatási díjat kérelmenként csak egyszer kell megfizetni.
Téves rendszám, érvényességi időtartam, téves díjkategória esetén
Ügyfélszolgálatunk az oldalunkon történt vásárlásával kapcsolatban felmerülő kérdésekben tud segíteni.

Autópálya matrica átírása; rendszámcsere; téves díjkategória javítása; kategóriamódosítás; rendszám elírása; jogosultság fennállásának igazolása; kettősvásárlás visszavásárlása; bírságolással kapcsolatos ügyek esetén kérjük, közvetlenül a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatát keresse!

Telefonszám: +36 (36) 587-500
E-mail: [email protected]

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyintézői magyar nyelven 0-24 órában, angol nyelven minden nap, német nyelven hétköznap 8-16 óráig fogadják a hívásokat.
Melyek a díjköteles szakaszok?
A díjmentes és díjköteles szakaszok térképét a következő linkekre kattintva érheti el: fizetős utak - ingyenes utak.
Matrica átírása: mi a teendő jármű adásvétele esetén
Amennyiben a gépjármű tulajdonjogát a tulajdonos átruházza, vagy a jármű használatát lehetővé tevő jogviszony megszűnik (pl. totálkár, lopáskár), lehetséges az úthasználati jogosultság átírása más, azonos díjkategóriába tartozó járműre, erre vonatkozóan ide kattinva találja bővebb leírásunkat.
Elakadt valamiben? Segítünk!

Válasszon nyelvet

Elakadt valamiben? Segítünk!