Bababarát szálláshely (a szálláshelyen van kiságy, etetőszék és fürdetőkád is)
Gyerekbarát szálláshely
SZÉP kártyával is fizethetsz
Év Szállása 2015 - Év Családbarát Szálláshelye- Kismama különdíj I.A Hévíz és Balaton szomszédságában található Kolping Hotel ****superior nem egy egyszeri nyaraláshelyszín. Egy második otthon. Ahová mindig jó megszökni, ahol szabadon tudunk töltekezni, együtt lenni. Ahol már a megérkezés sem mindennapi, hiszen interaktív monitorokkal és mini mesékkel várják a recepciónál a kicsiket. Sőt, néhány játékos feladat teljesítésével ők maguk is bejelentkezhetnek.A 10 hektáros park minden szeglete élményt rejt. Játszóterek, trambulinok, pedálos gokart pálya… Bobóország hatalmas játékbirodalmában az év minden napján kézműves foglalkozásokkal, gyerekprogramokkal szórakoztatják a kicsiket. A közös játék mellett akár szakképzett óvónőkre is bízhatjuk őket, így a szülők is kikapcsolódhatnak a csendes wellnessben, feltöltődhetnek egy kozmetikai kezelés közben vagy kettesben élvezhetik a páros masszázs lazító hatását. Majd folytatódhat a közös élménygyűjtés a családi fürdő medencéiben: célba lövés és bátorság alagút a vizes játszótéren majd egy nagy csúszás a kék kígyón a gyerekmedencébe.A sok kaland után a svédasztalos vacsorán pótolható az elvesztett energia, ahol a hagyományos ételek mellett elmaradhatatlanok a legnagyobb gyerekkedvencek és külön készülnek az ételallergiásokra is. Este a családokat a szobákban az otthon kényelme várja bababarát kiegészítőkkel és a lakosztályokban külön légterű, színes gyerekszobával.Extra kihívások a szomszédban! Interaktív mászófalakkal, beltéri kötélpályával és trambulin mezőkkel megnyitott a Balaton aktív szórakoztató központja, a Bobo Fun Park! Egy fedett élménypark, ahol az időjárás nem szab határt a kalandoknak. A Kolping Hotelből közvetlen átjárás, a szállóvendégek jegye többszöri belépésre is érvényes, így akár két szállodai program közé is beilleszthetők az aréna élmények!Az ár tartalmazza:· Szállás a választott szobatípusban a gyermek életkorának megfelelő kiegészítőkkel (fürdőköpeny csak a felnőtteknek) (Csak a lefoglalt szobatípust garantáljuk, konkrét elhelyezkedésre és szobaszámra történő foglalásra nincs lehetőség!)· Félpanziós ellátás (svédasztalos reggeli és svédasztalos vacsora) bébi- és gyermek vacsora büfével, "Üres tányér, tele pocak" pecsétgyűjtés. Vacsoránál az italok külön fizetendők.· Belépő Bobóországba: játszószobák, gyermekfelügyelet 1 éves kortól, kreatív kézműves foglalkozások, részvételi lehetőség a meghirdetett témaheteken, tematikus foglalkozásokon.· Játszóterek, sportpályák használata· Fedett családi élményfürdő és szaunapark· Csendes wellness és szaunapark csak felnőtteknek· Fitness terem, szervezett sportprogramok· WIFIA Bobo Fun Park Adrenalin Aréna külön belépőjeggyel látogatható! Hétfő és kedd szünnap, iskolaszünetekben minden nap nyitva. Aktuális nyitvatartás és részletek a Bobo Fun Park internetes oldalán.Áraink tartalmazzák az ÁFA-t.Az idegenforgalmi adót és a parkolás díját a szállásdíj nem tartalmazza, a helyszínen fizetendő: Idegenforgalmi adó: 520,- Ft/fő/éj (18 éves kor felett), parkolás: 2.000,- Ft/autó/éj.A szobák az érkezés napján 14.00 órától (Apartmanházak esetén 16.00 órától), távozás napján 10.00 óráig állnak rendelkezésükre.
A legnépszerűbb szolgáltatások
légkondicionáló
gyerekbarát
saját étterem
saját parkoló
ingyenes WiFi
wellnessközpont
Szabad helyek, árak
Válasszon dátumokat, hogy lássa a szabad helyeket és árakat
ezen a szálláson
Kolping Hotel Spa & Family Resort felszereltsége, szolgáltatásai
Konyha jellege a saját étteremben: Magyaros, Helyi specialitások, Modern, Hagyományos Speciális étrendek a saját étteremben: Gyerekmenü, Laktózmentes étrend, Gluténmentes étrend, Vegetáriánus étrend Étkezési lehetőségek: Saját étterem Az étterem nyitva, a biztonság érdekében extra távolságtartással
14:00 - 23:00 Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
Kijelentkezés
10:00-ig
Beszélt nyelvek
Magyar, Német, Angol
Elfogadott pénznemek
HUF (Ft)
Elfogadott kártyatípusok
MasterCard VISA Amex OTP SZÉP Kártya MKB SZÉP Kártya K&H SZÉP Kártya MBH SZÉP Kártya
Idegenforgalmi adó
Az ár nem tartalmazza, mely 18 éves kor felett fizetendő, 520 Ft / fő / éj
Recepció
24 órás
Wellness használat
hétfőtől csütörtökig: 08:00 - 20:00pénteken és szombaton: 08:00 - 22:00vasárnap: 08:00 - 20:00 A wellness részleget a szálloda vendégei ingyenesen használhatják.
NTAK regisztrációs szám
SZ19000160 - Hotel
Üzemeltető
KOLPING Hotel Kft.További információk
Vendégértékelések
Tekintse meg a Kolping Hotel Spa & Family Resort több száz valódi és részletes vendégértékelését a Szallas.hu vagy a Booking.com weboldalán. A Kolping Hotel Spa & Family Resort 521 vendég értékelése alapján Nagyon jó, 9.3 pontot ért el a Szallas.hu pontrendszerén. A részletes értékelések megtekintéséhez kérjük kattintson az alábbi gombokra.
Mennyibe kerül egy éjszaka a Kolping Hotel Spa & Family Resort szállodában?
A Kolping Hotel Spa & Family Resort árai változóak, az aktuális árakhoz kérjük adja meg a dátumokat és tekintse meg az árakat.
A Kolping Hotel Spa & Family Resort milyen be- és kijelentkezési időkkel dolgozik?
Bejelentkezés: 14:00 - 23:00 Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
Kijelentkezés: 10:00-ig
A Kolping Hotel Spa & Family Resort rendelkezik saját étteremmel?
Igen, a Kolping Hotel Spa & Family Resort saját étteremmel rendelkezik.
Elérhető a vendégeknek jakuzzi / pezsgőfürdő a Kolping Hotel Spa & Family Resort területén?
Igen, a Kolping Hotel Spa & Family Resort rendelkezik jakuzzival.
Milyen típusú ételeket kínál a Kolping Hotel Spa & Family Resort étterme?
A Kolping Hotel Spa & Family Resort étterme a következő ételeket kínálja:
Konyha jellege a saját étteremben: Magyaros, Helyi specialitások, Modern, Hagyományos Speciális étrendek a saját étteremben: Gyerekmenü, Laktózmentes étrend, Gluténmentes étrend, Vegetáriánus étrend Étkezési lehetőségek: Saját étterem Az étterem nyitva, a biztonság érdekében extra távolságtartással
Milyen wellness szolgáltatásokat nyújt a Kolping Hotel Spa & Family Resort?
A Kolping Hotel Spa & Family Resort wellness szolgáltatásai:
Élménymedence
Gőzfürdő
Gyerekmedence
Bébimedence (Beltéri 29-30 °C 10-20 cm)
Medence (1. Beltéri 26-30 °C 20-120 cm, 2. Kültéri szezonális 26-30 °C 20-120 cm)