Bababarát szálláshely (a szálláshelyen van kiságy, etetőszék és fürdetőkád is)
Gyerekbarát szálláshely
SZÉP kártyával is fizethetsz
Év Szállása 2018 - Minőségi Díj I. helyGYULA VÁROS EGYETLEN 4* SUPERIOR SZÁLLODÁJA HIVATALOSAN!A nemzetközi hírű gyulai Várfürdő szomszédságában, az Élővíz-csatorna mellett gyönyörű környezetben található a történelmi fürdőváros első és egyetlen négycsillagos superior wellness szállodája, a Wellness Hotel Gyula. A korábban Agro Hotelként ismert szálloda, felújítása során teljes egészében átalakult.A szálloda a Gyulai Várfürdő bejáratától 10 méterre található, a fürdőbe belépőjegy a szálloda recepcióján vásárolható, áraink azt nem tartalmazzák!Gyula első család- és szülőbarát szállodája, 68 légkondicionált szobával, mélygarázzsal, kétszintes beltéri wellness központtal, 2024-ben nyílt új kültéri Wellness Oázissal (szezonálisan), 300 négyzetméteres játszóházzal, Game Zone játékteremmel várja a minőségi szolgáltatásokat választó utazókat.Nem csak szállás: Gyula történelmi-, romantikus környezetében, romantika a pároknak, szórakozás a baráti társaságoknak, móka a gyermekeknek, szabadidő a szülőknek és feltöltődés a szenioroknak. Mint családbarát wellness szálloda, kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy minden generáció önfeledt kikapcsolódásban részesüljön. A szálloda az első szállás Gyulán, mely 4 csillag Superior minősítést kapott.Jöjjön el Magyarország első szállodájába ahol:A játszóházat és a családbarát szolgáltatásokat, illetve a programkínálatot a szülők ötletei alapján alakítottuk ki,Az egy gyermekre jutó játszóterület a legnagyobb,Komplex szolgáltatást nyújtunk a legkisebbektől a nagyszülőkig az egész családnak,Nincs szükség arra, hogy az utazáshoz felpakolják az egész háztartást, hiszen a felszereltségünk gazdag és teljes körű a bébiételektől a babakocsiig, a szervezett programokig.Élmény a gyermekeknek, szabadidő a szülőnek!Játszóházunk a borongós őszi napokon is felhőtlen szókarozást nyújt legkisebb vendégeinknek, mialatt a felnőttek Wellness Oázisunkban töltődhetnek fel!A gyermekeket minden héten színes, szórakoztató programokkal várjuk: minidisco, karaoke, kézműves foglalkozás! Momó, a játszóház házigazdája minden hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és szombaton meglátogatja a gyerekeket!Szabadidőt biztosítunk a felnőttek kikapcsolódására! Míg a lurkó biztonságban van, és jól érzi magát, addig engedje, hogy kényeztessük!Mialatt Ön testben és lélekben megújul, megszépül és feltöltődik addig a gyerekeket tartalmas, felejthetetlen élményekben részesítjük.Új szolgáltatásaink:- 300 négyzetméteres játszóház ugrálóvárral, kétszintes labirintussal, csúszdával, labdatengerrel, szivacssarokkal,- Game Zone játékterem léghoki asztallal, versenyautó szimulátorral, Ghost Hunter játékkal, motoros szimulátorral- gyermekanimáció,- tematikus babazsúrok szervezése és lebonyolítása,Családbarát felszerelések:gyermek étkészlet, gyermekpoharak és gyermek evőeszközök ,etetőszék,gyermek étlap és itallap,baba reggeliző sarok,babaágy babaágyneművel és fejvédővel,babakád,cumi, cumisüveg,előke,babakocsi,gyerekülés biciklihez,pelenkázó a közösségi mosdókban,WC szűkítő,bili,babakád,pelenka
A legnépszerűbb szolgáltatások
légkondicionáló
gyerekbarát
saját étterem
saját parkoló
ingyenes WiFi
wellnessközpont
Szabad helyek, árak
Válasszon dátumokat, hogy lássa a szabad helyeket és árakat
ezen a szálláson
Wellness Hotel +superior felszereltsége, szolgáltatásai
Konyha jellege a saját étteremben: Magyaros, Hagyományos Speciális étrendek a saját étteremben: Gluténmentes étrend, Laktózmentes étrend, Paleo étrend, Diétás étrend, Gyerekmenü, Vegetáriánus étrend Étkezési lehetőségek: Saját étterem
Gyerekbarát szolgáltatások
Játszótér, Asztali etetőszék, Baba etetőkészlet, Babajátékok, Bébiétel és -ital, Bébiétel melegítési lehetőség, Fürdetőkád, Gyerekágynemű, Játszószoba, Pelenkázó, Gyerekkerékpár kölcsönzés (500 Ft/óra), Kiságy, Játszóház, Gyerekfellépő, Gyerek animációs programok, Gyermekfelügyelet (2 500 Ft/óra) 1 éves korig a szállás ingyenes!
15:00 - 23:00 Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
Kijelentkezés
11:00-ig
Beszélt nyelvek
Magyar, Román, Angol, Német
Elfogadott pénznemek
HUF (Ft)
Elfogadott kártyatípusok
MasterCard VISA Maestro OTP SZÉP Kártya MKB SZÉP Kártya K&H SZÉP Kártya MBH SZÉP Kártya
Idegenforgalmi adó
Az ár nem tartalmazza, mely 18 éves kor felett fizetendő, 550 Ft / fő / éj
Recepció
24 órás
Wellness használat
08:30 - 12:00 és 13:00 - 20:30 A wellness részleget a szálloda vendégei ingyenesen használhatják.
NTAK regisztrációs szám
SZ19000037 - Hotel
Üzemeltető
HOTEL GYULA Kft.További információk
Vendégértékelések
Tekintse meg a Wellness Hotel +superior több száz valódi és részletes vendégértékelését a Szallas.hu vagy a Booking.com weboldalán. A Wellness Hotel +superior 4736 vendég értékelése alapján Kiváló, 9.6 pontot ért el a Szallas.hu pontrendszerén. A részletes értékelések megtekintéséhez kérjük kattintson az alábbi gombokra.
Gyerekmedence (1. Beltéri 33-34 °C 30-60 cm, 2. Kültéri szezonális 30-33 °C 10-35 cm)
Infraszauna
Finn szauna
Gőzkamra
Merülőmedence (Beltéri 16 °C 120 cm)
Napozóterasz
Mennyibe kerül egy éjszaka a Wellness Hotel +superior szállodában?
A Wellness Hotel +superior árai változóak, az aktuális árakhoz kérjük adja meg a dátumokat és tekintse meg az árakat.
A Wellness Hotel +superior milyen be- és kijelentkezési időkkel dolgozik?
Bejelentkezés: 15:00 - 23:00 Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd!
Kijelentkezés: 11:00-ig
A Wellness Hotel +superior rendelkezik saját étteremmel?
Igen, a Wellness Hotel +superior saját étteremmel rendelkezik.
Elérhető a vendégeknek jakuzzi / pezsgőfürdő a Wellness Hotel +superior területén?
Igen, a Wellness Hotel +superior rendelkezik jakuzzival.
Milyen típusú ételeket kínál a Wellness Hotel +superior étterme?
A Wellness Hotel +superior étterme a következő ételeket kínálja:
Konyha jellege a saját étteremben: Magyaros, Hagyományos Speciális étrendek a saját étteremben: Gluténmentes étrend, Laktózmentes étrend, Paleo étrend, Diétás étrend, Gyerekmenü, Vegetáriánus étrend Étkezési lehetőségek: Saját étterem
Milyen wellness szolgáltatásokat nyújt a Wellness Hotel +superior?
A Wellness Hotel +superior wellness szolgáltatásai: